Bonobo park

Egy hónapos elmaradásban vagyok. Pontosan január 30-án voltunk a Bonobo Parkban. Péteremmel együtt csodálkoztam rá erre a tényre, hogy bizony, az már egy egész hónapja volt.

France utolsó vasárnapján elmentünk. Laci (pozíció: Eusec katona) és két magyar barátja elkísértek bennünket. Megérkezésünkkor éppen az a látvány fogadott, amire számítani lehet, jónéhány Eusec-es autó, mindenki sápadt bőrű, jól szituáltak, pénzes polgári kocsikkal. Remek, ez lenne Afrika, ez lenne az egyik legszegényebb ország ezen a kontinensen?

Valahogy túltettem magam az első sokkon. A park mesés, bár még egy majmot sem láttunk. Az egyik dolgozó vállalta az idegenvezetést, France pedig fordított. Először elsétáltunk a bébialtató ketrec mellett, ami most természetesen üres volt. Majd következett a kórház, benne egy elég pofásnak tűnő műtővel, a gyógyszerkészletük pedig hihetetlenül nagy. Ekkor már kezdtem magam zavarban érezni. Megérkeztünk a bölcsődéhez, ahol a tucatnyi árva bébi bonobora három "pszichológus" néni vigyáz. A majmok szójatejet isznak, reggelire változatos gyümölcsöt esznek, a többi étkezést az elboruló agyam miatt pedig elfelejtettem. Úgy gondoltam, hogy egy házat arrébb tudnék tolni, annyi feszültség gyűlt fel bennem. Miért? Jelenleg éppen azon küszködünk, hogy Zitáékkal az árvaházban a reggelit be tudjuk vezetni, illetve, hogy azok a szerencsétlen gyermekek ne csak egy kiflit egyenek, hozzá egy bögre fekete teával. Sajnos pálmavajra már nincs keret. A percentiljüket (a gyermek testi fejlődésének nyomonkövetésére szolgál) fölöslegesnek érzem vezetni, valószínűleg az összesnek 5 és 10 között, vagy 5 alatt lenne (iskolai gyakorlatom alatt 10 alatt már kerestük a szülőt, mivel a gyermeke igen sovány). Szóval ezek a majmok dőzsölnek, nem szenvednek hiányt semmiben. Éljen.

Ezután a kezdő incidens után nem tudtam élvezni a sétát, aranyosak voltak a családok, a fákon csimpaszkodó, idegenvezetőnknek köszöngető kölykök, bennem mégis az a gondolat járt, hogy ezek csak majmok, amíg odakint milliók éheznek. France-szal meg is osztottam ezt a gondolatomat, úgy láttam ő is hasonlóan érezte magát...