Erikának elkezdődött az utolsó és talán a legizgalmasabb féléve. A szakdolgozatíráson kívül egyetlen tömény, sokórás tantárgya volt, mentálhigiéné - pszichiátria. Éppen a szokásos keddi csoporttréningen ült, ahol a segítő beszélgetést gyakorolták. Ezen a az órán ő volt a kiválasztott kliens, neki kellett egy megoldatlan és a gondolatait mélyen kitöltő problémáról beszélnie. Mi másról lehetett szó, mint Kongóról. Vajon, hogyan fogja elviselni azt a kultúrát? Mennyire lesz megterhelő? Milyen hamar lehet megszokni a nyomort? Et cetera...
Amikor a kliens (Erika) és a "terapeuta" közötti párbeszédet elemezték ki, egyszercsak megcsörrent a tanárnő telefonja. Majd egy pillanat múlva a lányé is. Párja hívta. Gyorsan szólt neki, hogy jelenleg nem alkalmas, mivel órán ült, de Péter nem engedte letenni: "Ülsz?" - kérdezte, majd hozzátette: "Sikerült!" És ezzel le is tették a telefont.
Abban a pillanatban hirtelen minden megváltozott. Az álom rémisztő valósággá vált. A lány agyában hirtelen rengeteg feladat és kötelesség dübörgött, és az a mámorító érzés öntötte el, hogy életének egy fontos eseménye sikerrel zárult. Teljesített egy vizsgát, mégpedig nem az iskolai félév záró vizsgák közül, hanem egy sokkal komolyabbat!
