A munkás hétköznapok

A munka nem állt meg (bár eddigi bejegyzéseim alapján úgy tűnhet, mintha nagyon nem is indult volna el). 600 gyermek egészségügyi kivizsgálása várt rám megérkezésünkkor. "3 hét alatt lezavarom, nem kell túldimenzionálni", gondoltam magamban, persze mindez csak álom volt, hiszen elfelejtettem, hogy nem otthon vagyok. Péterrel nekiálltunk. Az ő feladata volt az adminisztráció, és egy kis egészségügyi beszélgetés a diákokkal, én pedig végeztem a különböző méréseket - testsúly, magasság, vérnyomás, látás, fogak ellenőrzése, bőr és körmök állapotának megtekintése.

Nehéz feladat volt, sok hiányzás, sok hiba a névsorban, a gyerekek nem értettek egy-egy vizsgálatot (pl látásvizsgálat), az idő pedig ellenünk játszott. Közben tavaszi szünet, vizsgák. Így a három hétből majdnem 3 hónap lett, és a gimnazistákat még nem is tudtuk végigvizsgálni. Jelenleg épp jelentést írok az általános iskola igazgatójának azon diákokról, akiket valamilyen probléma miatt kiszűrtünk...

Mikor tartom meg a tervezett előadásokat?

Mint Marci Hevesen

Így élünk jelenleg.

Két és fél hónap eltelt utolsó bejegyzésem óta. Tesszük a feladatunkat, néha betegeskedünk, de egyébként berendezkedtünk teljesen. Voltak próbáink is, jó volt ezeket Péterrel együtt megélni, erősödni, fejlődni általuk. Hiába, bizonyos szempontból még mindig diákok vagyunk, a kontinens talán egyik legnehezebb, legveszélyesebb országában élünk és tanulunk. Nagyon kedves légikísérőnkkel beszélgettünk annak idején a repülő úton, aki - miután megtudta, hogy még nem voltunk Kongóban - kedvesen, együttérzően ennyit mondott: "Sokkoló lesz!"

Valóban az volt. De azóta megszoktuk, megerősödtünk. Kitárult előttünk a világ, és mindaz a hatás, ami itt ért/ér bennünket, életünk végéig bevésődik az emlékezetünkbe. Átformálta az életünket.

42 nap múlva pedig indulunk haza. Honvágy van, különösen, amikor egy-egy smst, emailt kapunk otthoni szeretteinktől. Nagyon jól esik olvasni a sorokat, a kedves üzeneteket. Igazán hálásak lehetünk, hogy ilyen támogatást kapunk otthonról. Várnak haza... Izgatottan gondolunk az első találkozásra. Vajon minden más lesz? Igen, minden más lesz, hiszen ennek a fél évnek a hatására más szemmel látjuk már a világot, nem beszélve arról, hogy kis hazánk is folyatamosan változik, szeretteink is folyamatosan változnak. Ettől a gondolattól csak még izgatottabb leszek.

De Afrika nem némul el, egyszer újra hívni fog majd minket...