Megérkezés Afrikába

Hadd meséljek innentől magam. Csütörtök este könnyes búcsút vettünk szeretteinktől, majd elrepültünk Brüsszelbe, ahol egy kiadósat aludtunk, mégpedig a terminálom. Szomszédom egy hajnali indulásra készülő repülőgép volt, barátságos jószág, bár meg kell hagyni elég sajátos élmény volt így ébredni, hogy ott szemez velem. Sebaj. Miután a másodszori ébresztés is megtörtént (néhány biztonsági őr által, akik figyelmeztettek, hogy újra be kell csekkolnunk, ezért fáradjunk ki) megreggeliztünk és becsekkoltunk. Kezdtem magam egyre zavartabban érezni, hiszen körülöttünk mindenki Afrikába készült mégpedig nem túristaként. Igen, változott a felállás, alig-alig láttam fehér embert. Egy kevés várakozás után beszálltunk, majd elindultunk. Az útról rengeteget tudnék mesélni, hiszen fantasztikus volt, a francia hegyek mesések, Korzika és Szardínia szigete szintén és legalább azt is megértettem, hogy miért nyomul annyira Tunézia, gyönyörű türkizkék tengerpartja van, olyan amire valóban mindenki vágyik. A szahara először nagy élmény volt, de később kezdett unalmassá válni, az a néhány mesterséges oázis, amit egyszer láttunk kicsit feldobta a nagy egyhangúságot, de amúgy más semmi.
Majd megérkeztünk Cameroon-ba, és lehetőségünk volt beleszippantani a levegőbe. Fantasztikus! Épp napnyugta volt és minden olyan békésnek tűnt. Az élmény leginkább egy fóliaházhoz hasonlított, első pillanatra beleszerettem. A reptér ott állt a dzsungel közepén a maga egyszerűségében, amit eddig csak természetfilmeken láttam, most ott terült előttem. Nagyon lelkes voltam. Cameroon után még 1 órát kellett utaznunk, hogy megérkezzünk végre. Innentől kezdtem magam görcsösen érezni, hiszen tudtam, hogy körülöttem mindenki azt a nyelvet beszéli, amit én alig-alig értek. Megmondom őszintén ezt az érzést máig nem sikerült teljesen legyőzni, néha rámtör a félsz, hogy mit is kezdjek magammal nyelv nélkül. De nem adom fel, tanulok minden nap szorgalmasan...
Szóval végre kiszálltunk Kinshasában a repülőből, majd miután minden iratunkat rendben találták elkezdődött a bantu időszámítás. Csak vártunk és vártunk a csomagokra, amik egy óra elteltével meg is érkeztek. Addig mi ismerkedtünk a munkatársakkal, Samparddal, Papa Simonnal. Nagyon szimpatikus, kedves embereknek tűnnek. Bepakoltunk, elindultunk. Akkor még nem tudtam, hogy ezután egy kb 2,5 órás dugó fog következni. Félelmetes volt, ahogy este 10-kor a munkából hazafelé tartó tömeg hömpölygött az autók/buszok között. Gyalog mentek, és nem azért, mert siettek, hanem mert nem volt pénzük taxira (helyi közlekedési eszköz, itt nincs BKV, illetve KKV :-)). Néha elaludtam, és azt álmodtam, hogy csak álmodom ezt az egészet, és amikor felébredek a saját fehérvárcsurgói ágyunkban találom magam, majd lemegyek az ebédlőbe, ahol már be van gyújtva a kandallóba. És tudod mi történt? Nem ez. Felébredtem, és még mindig dugóban voltunk. Akkor azt kívántam, bárcsak soha ne indultam volna el, bárcsak hazamehetnék amilyen gyorsan csak lehet. De lám, még mindig itt vagyok.
Végre kikeveredtünk a lassúzásból és elindultunk "rózsadomb" felé. Egy nívós panziónál megállva lepakoltuk János bácsit és kedves feleségét, Lídiát (támogatók, akik velünk tartottak két hétig, illetve inkább mi velük jártuk a kórházakat adományokat osztani) majd irány haza. Éjfél tájban itthon is voltunk (8-kor szállt le a gép !  ). Bepakolás, vacsora (nagyon finom), majd egy kiadós hidegvizes fürdés (más nincs, de nem is kell), és irány aludni.
Akkor még nem gondoltam, hogy Isten nagylelkű volt velünk, hiszen víz is és áram is volt...

Miért éppen Afrika?!

Tehetné fel a kérdést sok-sok blog olvasó. Ki azaz őrült, aki a mai világban nem egy jóléti társadalomba kívánkozik, hanem helyette a harmadik világba, fekete Afrikába. Aki egyszer megérzi a pénz szagát, talán sohasem felejti, éppen ezért Erika igyekezett, nehogy véletlen megcsapja az orrát az illat, és belebolonduljon az élete végéig tartó robotolásba, a jómód hajhászásába... Az ilyen élet, talán nem is teljes élet.

Még ki sem tette a lábát a főiskoláról, máris megfájdult a gyomra a magyar egészségügytől. Nem kívánt egy percet sem haszontalan papírmunkával, dokumentációval eltölteni. Akkor mi a megoldás? Rossz pályát választott? Ugyan, dehogy. Éppen itt jön a képbe Afrika. Hol máshol lehetne olyan hatékony (mégha nem is látványos) munkát végezni, mint egy teljesen elmaradott helyen?

http://www.themoviedb.org

És mi volt az egyik motiváló tényező? A Hotel Rwanda, ami mélyen megérintette, és arra ösztönzte, hogy ne legyen olyan európai, akiről a filmben beszélnek, ne csak szörnyülködjön a híreken, majd utána folytassa az ebédjét, mondván, hogy úgysem tehet semmit. Azért készül Afrikába, hogy változtasson a gondolkodásukon, hogy valami színt vigyen az életükbe azoknak, akiknek olyan kilátástalan minden egyes napjuk... Azért, hogy Afrika megtanulja a dalt!

-1 +2

A csapatnak sajnos el kellett búcsúznia Marcsitól, aki családi okok miatt visszamondta az utat. Erikának nagyon fájt a szíve miatta, de elfogadta, megértette. Új tagot kellett keresni helyette. Alig, hogy Andris személyében az angolos pozíció betöltődött, máris hiány lépett fel. De sikerült! Szandrát köszönthették a csapatban. Erika úgy tapasztalta, hogy igen energikus, kreatív emberek kerültek össze, bár ez talán alapkövetelmény, ha valaki Afrikába készül...

No de kettőt egyszerre?

Úgy döntött, hogy törli a másikat (mármint blogot), vagy legalábbis hanyagolja. Már nem kell esküvőt szervezni, így nagyon mesélni sincs miről. Persze többek között ideje sincs, hogy az elmaradt információkat megossza a kedves olvasókkal, a magánélet pedig nem véletlen "magán". Most Afrika áll a középpontban, az esküvőről pedig majd mesélnek a képek...

Finish startja...

A lány időközben férjhez ment. Majd elutaztak nászútra, és mivel kicsit hosszúra nyúlt, ő és a párja kezdték kellemetlenül érezni magukat, hogy most egyáltalán lesz-e valami az utazásból, miért hallgatnak az alapítványnál? Amikor már teljesen elfogyott Erika türelme, és elhatározta, hogy ír egy emailt, hogy mégis mi történik a háttérben, miért nem kapnak semmi információt, már meg is érkeztek Gyulára Péter szüleihez, amikor Frank Zoltán az összekötő hívta őket, elfogadták a pályázatot. "Örömmel szeretnénk értesíteni mindenkit, hogy az Afrikáért Alapítvány pályázata a 2010-es EVS kiírásra sikeres volt és elnyerte a támogatást. Tehát amennyiben készen álltok, indul az akció januárban!"

Nagyon sok munka vár rá, a legfontosabb a nyelvtanulás, majd az egészségügyi ismeretek átismétlése. Egyre izgatottabb, de még mégis álomként lebeg a szeme előtt.

Túrabakancsot és kalucsnit el ne felejtsen venni! :-)

Francia

Tudta nagyon jól, hogy mivel jár, mégis elvállalta. "Elkezdem tanulni a nyelvet, és pikk-pakk lenyelvizsgázom" - gondolta magában. De nem így lett. Valahogy nem akartak a francia szavak bemenni a fejébe. Egy pillanatra talán meg is ijedt, hogy végleg elveszítette az aktív nyelvtanulás képességét, de ezt azonnal kiverte a fejéből. Később az jutott eszébe, hogy még van félév, és az sem biztos, hogy elfogadják a pályázatot. Végül sikerült minden buta gondolatot elhessegetni és nekiállni. Hitte, hogy ha 100%-osan odafigyel, akkor képes lesz megfelelő tempóban haladni... Már egynél több szót le tudott fordítani, legalábbis kettőt biztosan. Tréfát félretéve, a francia olyan speciálisnak hatott a német és az angol után, hogy még az sem segített igazán, hogy előtte latinos volt.

Várjuk ki a végét, hogy állja meg a helyét Kongóban. Vajon milyen lesz a akcentusuk? Milyen szinten beszélik a franciát? Hiszen azon a környéken törzsi nyelv a lingala, és sokan nem jártak, járnak iskolába, ahonnan beszélhetnék a nyelvet...

Sikerült

Erikának elkezdődött az utolsó és talán a legizgalmasabb féléve. A szakdolgozatíráson kívül egyetlen tömény, sokórás tantárgya volt, mentálhigiéné - pszichiátria. Éppen a szokásos keddi csoporttréningen ült, ahol a segítő beszélgetést gyakorolták. Ezen a az órán ő volt a kiválasztott kliens, neki kellett egy megoldatlan és a gondolatait mélyen kitöltő problémáról beszélnie. Mi másról lehetett szó, mint Kongóról. Vajon, hogyan fogja elviselni azt a kultúrát? Mennyire lesz megterhelő? Milyen hamar lehet megszokni a nyomort? Et cetera...

Amikor a kliens (Erika) és a "terapeuta" közötti párbeszédet elemezték ki, egyszercsak megcsörrent a tanárnő telefonja. Majd egy pillanat múlva a lányé is. Párja hívta. Gyorsan szólt neki, hogy jelenleg nem alkalmas, mivel órán ült, de Péter nem engedte letenni: "Ülsz?" - kérdezte, majd hozzátette: "Sikerült!" És ezzel le is tették a telefont.

Abban a pillanatban hirtelen minden megváltozott. Az álom rémisztő valósággá vált. A lány agyában hirtelen rengeteg feladat és kötelesség dübörgött, és az a mámorító érzés öntötte el, hogy életének egy fontos eseménye sikerrel zárult. Teljesített egy vizsgát, mégpedig nem az iskolai félév záró vizsgák közül, hanem egy sokkal komolyabbat!