Így élünk jelenleg.
Két és fél hónap eltelt utolsó bejegyzésem óta. Tesszük a feladatunkat, néha betegeskedünk, de egyébként berendezkedtünk teljesen. Voltak próbáink is, jó volt ezeket Péterrel együtt megélni, erősödni, fejlődni általuk. Hiába, bizonyos szempontból még mindig diákok vagyunk, a kontinens talán egyik legnehezebb, legveszélyesebb országában élünk és tanulunk. Nagyon kedves légikísérőnkkel beszélgettünk annak idején a repülő úton, aki - miután megtudta, hogy még nem voltunk Kongóban - kedvesen, együttérzően ennyit mondott: "Sokkoló lesz!"
Valóban az volt. De azóta megszoktuk, megerősödtünk. Kitárult előttünk a világ, és mindaz a hatás, ami itt ért/ér bennünket, életünk végéig bevésődik az emlékezetünkbe. Átformálta az életünket.
42 nap múlva pedig indulunk haza. Honvágy van, különösen, amikor egy-egy smst, emailt kapunk otthoni szeretteinktől. Nagyon jól esik olvasni a sorokat, a kedves üzeneteket. Igazán hálásak lehetünk, hogy ilyen támogatást kapunk otthonról. Várnak haza... Izgatottan gondolunk az első találkozásra. Vajon minden más lesz? Igen, minden más lesz, hiszen ennek a fél évnek a hatására más szemmel látjuk már a világot, nem beszélve arról, hogy kis hazánk is folyatamosan változik, szeretteink is folyamatosan változnak. Ettől a gondolattól csak még izgatottabb leszek.
De Afrika nem némul el, egyszer újra hívni fog majd minket...
Két és fél hónap eltelt utolsó bejegyzésem óta. Tesszük a feladatunkat, néha betegeskedünk, de egyébként berendezkedtünk teljesen. Voltak próbáink is, jó volt ezeket Péterrel együtt megélni, erősödni, fejlődni általuk. Hiába, bizonyos szempontból még mindig diákok vagyunk, a kontinens talán egyik legnehezebb, legveszélyesebb országában élünk és tanulunk. Nagyon kedves légikísérőnkkel beszélgettünk annak idején a repülő úton, aki - miután megtudta, hogy még nem voltunk Kongóban - kedvesen, együttérzően ennyit mondott: "Sokkoló lesz!"
Valóban az volt. De azóta megszoktuk, megerősödtünk. Kitárult előttünk a világ, és mindaz a hatás, ami itt ért/ér bennünket, életünk végéig bevésődik az emlékezetünkbe. Átformálta az életünket.
42 nap múlva pedig indulunk haza. Honvágy van, különösen, amikor egy-egy smst, emailt kapunk otthoni szeretteinktől. Nagyon jól esik olvasni a sorokat, a kedves üzeneteket. Igazán hálásak lehetünk, hogy ilyen támogatást kapunk otthonról. Várnak haza... Izgatottan gondolunk az első találkozásra. Vajon minden más lesz? Igen, minden más lesz, hiszen ennek a fél évnek a hatására más szemmel látjuk már a világot, nem beszélve arról, hogy kis hazánk is folyatamosan változik, szeretteink is folyamatosan változnak. Ettől a gondolattól csak még izgatottabb leszek.
De Afrika nem némul el, egyszer újra hívni fog majd minket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése