Kedden, január 18-án pihenősre fogtuk magunkat, hiszen késett a várt gyógyszeradomány. Bantu időszámítás, sebaj, legalább volt lehetőségünk a városban bevásárolni. Douman-nel belevetettük magunkat a kinshasai forgatagba, végül ha jól emlékszem interneten kívül nem vettünk semmit (pedig úgy tudom elég hosszú listánk volt, majd megszokom, hogy ez a módi). Így erről a napról nem sok mesélni valóm van.
Szerdán végre elkezdődtek a szervezett francia órák Zita vezetésével, majd utána indultunk a városszéli River kórházba. Ez egy leprakórház, amin már meg sem lepődöm. Miért tenném... Ünnepélyes keretek között megtörtént a gyógyszerek átadása, én közben készítettem magam a már szokásossá váló sucré osztásra. Talán még a kocsiba visszaszállva sem akartam elhinni, hogy itt bizony ez elmarad. Túltettem magam, de beletellett egy kevés időbe. Nos, erről a kórházról még annyit, hogy a Kongó folyó partján van, ahol (mint utóólag megtudtuk) tilos lett volna videózni, ugyebár velünk szember brazzaville-i katonák integethetnek a kamerába. Oops, sebaj, most már ne töröljük le. Szóval pakolás alatt kicsit úgy éreztem magam, mint valami arisztokrata, vagy legalábbis egy árja. Elárulom, iszonyatos érzés volt, perceken keresztül háborogtam magamban. A történet az volt, hogy elkezdtem cipelni egy doboz halat (talán), mire egy férfi megkért, adjam át neki. Persze, megtettem, mert megkért, de alapvetően jómagam erősebb alkatúnak látszottam nála. És mellette a társára (fejre) rápakoltan 1 zsák rizst, meg még kéd nagy doboz halat. Bár ő kérte, mégis olyan rossz volt látni, hogy mi mentünk ott karba tett kézzel, ők meg cipelték a csomagokat. Nem tetszett nekem.
Nos, amint az orvos elmesélte nekünk, nagyon modern módszereik vannak a lepra megállítására. Félig indiai az ötlet. A beteg szövetet, bőr eltávolítják és a helyét egészségessel pótolják (valószínűleg fenék, felső comb - ilyesmi területekről, ahol van bőr bőven). Érdekesen hangzik, látok benne fantáziát. Remélem a paciensek áldására válik ez a sebészi eljárás.
Ezután elindultunk dr. Annie helyi rendelőjébe, ami az iskolától nem messze található. Sajnos vele nem találkoztunk, mert talán beteghez ment, helyette ott voltak az asszisztensek, közülük az egyik igen ramaty állapotban, így az adomány gyógyszerek hasznát rögtön tapasztalhattuk (köszönet érte Ndemere doktor úrnak, aki elkísért minket ide), kapott 2-t az egyik fajtából. Körülnéztünk. Nem vagyok benne biztos, hogy szívesen kezeltetném itt magam komolyabb betegségeimmel, az áztató egy véres vízzel töltött fém edény volt, és ez csak az egyik legkevesebb. Ahogy néztem a tetőt, gyakorlatilag minden egyes esőzéskor lehet kihordani a vizet. Ettől eltekintve biztos lehet így is dolgozni. Ehhez kell a kreativitás, szívem szerint minden egészségügyi végzettségűt (beleértve az orvosokat is) elküldenék bizonyos időre egy hasonló kaliberű kórházba, rendelőbe, és ha helyt állt, kaphat diplomát. Tudom, kicsit erős az elméletem, azért maradjon csak elgondolás, nem kell megvalósítani...
Jó pihenést!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése